Ott hagytuk abba a történetünket, hogy kiválóan sikerült abszolválni a forgalmi vizsgát és már csak egyetlen akadályt kellett megugrani: a közúti elsősegélynyújtási ismereteimről kellett számot adnom egy szép májusi délután. Igen tréfás mutatvány volt...

Frissítésképp először ismét beiratkoztam áprilisban egy tanfolyamra, majd áttekintettem az ott kapott anyagokat és a kimaradt, vagy nem gyakorolt fogásokról, kötésekről és egyéb vajákolásokról szorgosan kuksiztam a ZSÜTÜBÉn a videókat.

Titkos tipp: Változnak a sztenderdek! Az elsősegélynyújtásnak, rendkívül fontos eleme a kardiopulmonáris reszuszcitáció, vagyis kevésbé agyfacsaróan: az újraélesztés. Létezik egy nemzetközi bizottság, ami kiadja az iránymutatást néhány évente, hogy most éppen hogyan kell életet verni a szerencsétlenbe, aki se nem lélegzik, se nem kering. Mármint benne vér. Ezek pedig változnak. Pl. lesmároljuk, vagy az orrán keresztül fúvjuk be a széndioxiddús levegőt saját kis tüdőnkből. Gyereknél hogy fogjuk meg, hányat nyomunk stb stb. Ha ebből nem a legfrissebbet mondod, lehet, hogy kivágnak. De sajnos ugyanez igaz az elsősegélynyújtás többi elemére is pl. közömbösítjük-e a lúgot savval és fordítva, ha bőrre kerül, itatunk-e mérgezett személlyel tejet és hasonlók. Érdemes képben lenni.

Na tehát mivel tudtam, hogy itt a büdös nagy Butapesten azért nem olyan egyértelmű, hogy puszira adnak egy kártyát és viszonlátás, két estényi éjszakába nyúló intenzív készülés után - ne röhögj, ha ez van csak hátra, te sem bíznád a véletlenre, na meg ugye közel 9 kék pisztolyorrú a vizsga ára... - nekifutottam.

Helyszín a vizsgahely a Moszkva téren - ja, tudom, Széll Kálmán. Sorszámot húz, leül, adatlapot tölt ki, mert otthon hagyta...nagyjából mindenkinél ez volt a sztenderd menetrend. Egyetlen dolog különbözött: ki, mennyi idő után, milyen fejjel jött ki az ajtón.

A vizsgáztató egy ismertebb alak, ősz pasi, határozott stílussal, Dumbledore szemekkel, óriási dumával, kellően arrogáns, mégis könnyed stílussal. Vagyis úgy hajított ki, hogy észre sem vetted...

Sorban vagdalták ki az ifjakat előttem. Az a típusú vizsgáztató volt, akinél ha nem vigyázol, elmondja helyetted, aztán amikor azt hiszed megúsztad, közli, hogy akkor sajnos ez most az öreg Bukóvári Aladár és tessen ismételni, új csekket az irodában ad Marika.

Sorra kerültünk mi is, egykori nagypolgári lakás, rettenetesen szakadt állapotban, elosztottak bennünket háromfelé.

Az egyik csapat mondta az elméleti tételét, a másik csapat stabil oldalfektette egymást, a harmadik pedig reszuszcitálta szerencsétlen babát.

Én a stabilos csapattal kezdtem, végrehajtottam a feladatot, aztán utána a többiek hajtogattak engem... Itt következett az első bukfenc. Az egyik leányzó, szemmel hallhatóan totálisan fogalmatlan elkezdett fordítva behajtogatni a pozícióba... Igyekeztem úgy csinálni, mint a sávelhagyást meggátló rendszer, ami a helyes irányba könnyíti, a helytelenbe nehezíti a kormányozást, de mindhiába. Szerencsétlen kínjában még a szemüvegemet is levette rólam, gondolom, power move-nak szánta, hogy így térítsen jobb belátásra. Na mondom, ez itt azonnal megbukik nekem mindjárt, úgyhogy suttogva próbáltam tudtára adni, hogy NHEEEEM ÍÍÍÍÍHTY!!!

Dumbledore rögtön odaszólt, hogy "Az eszméletlen nem segít!!!", onnantól magára volt utalva. Természetesen csak berakott magának háttal stabilba, amikor rászólt a vizsgabiztos, hogy fordítva kisasszony. Csodálom, hogy itt nem vágták ki a hölgyet azonnal... A többiek korrekten hajtogattak a megfelelő pozitúrába, bár igyekeztem önműködően segíteni végig.

Amikor az én gyömöszölésemmel végeztünk, mehettünk a babát gyömöszölni. Mindenki korrekten lesmárolta, felfújta, dögönyözte az ambu-babát. Itt érdekesség, hogy rendesen hozzátartozik a protokollhoz, hogy megkérdezed a vizsgáztatót, biztonságos-e a helyszín, ezután ellenőrzöd, hogy reszponzív-e a sérült, ha nem, akkor segítségért üvöltözöl udvariasan, majd hármas észleléssel megvizsgálod, lélegzik-e és ha nem, akkor szólsz valakinek, aki a segítségkérésre odaérkezett, hogy hívjon mentőt megkezdett újraélesztéshez, aztán gyí, nyomod ahogy belefér 30 mellkaskompresszió, kettő befúvás és így tovább amíg lerohad a karod és akkor kezdődik csak a buli igazán.

Na hát mi azt az instrukciót kaptuk, hogy hagyjuk a pettinget, rögtön mehet az eksön, smárolsz és pumpálsz. Én azért vén királyfi vagyok már, mondom velem, nem basztok ki én szépen feltettem a kontrollkérdéseket, mentőt hívattam ahogy azt illik. Minden kérdésemre azt a választ kaptam, hogy "mehet az újraélesztés", majd a mentős résznél azért csak megkérdezte a mentők számát és természetesen belekötött, hogy rosszul fogom a nyomorult jószág fejét és nem nyitottam elég nagyra a száját. Másodszorra már jó volt.

Ezután mehettünk tételt húzni. Én becsülettel végignyálaztam a Zinterneten fellelhető kérdéssort és rá a válaszokat is, de erre speciel nem emlékeztem: középkorú nő, kocsiban út szélén, eszméletlen, sápadt, de a bőre nem hideg és nyirkos, légzése felületes, mi a baja, mit teszek?

Tudja a franc... Elkezdtem alibizni, hogy megszólítom, erre mondta Dumbledore, hogy már tudjuk, hogy eszméletlen, hogyan tovább?

Há'mondom ha nem muszáj, nem szedem ki a kocsiból...

Erre Dumbledore, hogy hát jó, de akkor mit csinálok vele mégis?

Háö, ha hörög, vagy nem vesz levegőt, akkor újraélesztem.

Erre ő, csak akkor ha már nem vesz levegőt, vagy hörög?!

Erre gondoltam egyet, velem nem b@xol ki apukám, mondom megvizsgálom a légzését 10 másodpercig!

Nagyon jó! - Így Dumbledore. Mennyiszer kell 10 másodperc alatt levegőt vennie?

Hát ennek a fele se' tréfa, számolni kell.... szépen felmondtam a leckét: felnőtt ember egy perc alatt kb. 12-szer vesz levegőt, akkor...akkor...akkor...egy perc az 60 másodperc, 10 másodperc az annak az egyhatod része, akkor 12-nek az egyhatod része az... és iszonyatos fejszámolásba kezdtem, pörgött a processzor, száguldoztak az elektronok kicsiny agyam neuronjai között, mígnem kínosan hosszú idő után megoldottam az egyismeretlenes egyenletet és diadalittasan rávágtam, hogy KÉTSZER!

És ha nem vesz kétszer? - így ő.

Hát, akkor kiszedem a kocsiból és mehet a menet. Gondoltam, ennyi, kész, vége, mehet a tétel gyakorlati része. De nem ám... ó nem... nem voltam felkészülve a vizsgáztató keresztkérdésére: A tíz másodpercen belül mikor kezdem az újraélesztést?

Ezt az épületesen parádés retvákos keresztkérdést... nem volt még elég a matekból? Mondom neki, hogy a 10 másodperc végén, vagy ha nyilvánvalóvá válik, hogy nem vesz két egyenletes levegőt a 10 másodpercen belül.

NAGYON JÓ!

Fuhh, hát ez nagy szívás volt, de eszerint nem vertem le a lécet...

Ezután következett a tétel gyakorlati része.

Korábban említett hölgy igyekezett rajtam felkartörést rögzíteni kettő háromszögkendővel. Mindezt úgy, hogy mindkettőt csinosan félbehajtotta és rátette a vállamra. Mondtam neki, hogy kössön csomót a sarkára, de ebben a pillanatban  odajött Dumbledore, hogy elég a mókából, ne segítsek. Kb. fél perc után kedvesen közölte a csajjal, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy életében nem látott még háromszög kendőt, meg úgy egyáltalán semmi köze nincs az elsősegélynyújtáshoz, a vizsgája véget ért, fáradjon ki a teremből. Azt kell, hogy mondjam, ez így volt helyes, mert ettől a spinétől aztán nyugodtan megzeberedhetsz, szerintem még mentőt sem tud hívni... Márpedig az ilyen ne menjen közútra autót vezetni.

Én valamivel szerencsésebb voltam, mert megnéztem pár videót és így amit nem tanítottak meg a gyakorlati képzésen, azt is tudtam kábé, hogy kell csinálni. Kellett is, mert rendkívül tehetségesen kihúztam gyakorlati tételként a Rautech-féle műfogást. Ez gépjármű kiemeléséhez való, rájöhettem volna, hogy nem véletlenül ez a párja az elméleti tételemnek, de hát ugye nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban...

Szóval Rautech. Már csak egy srác maradt addigra a teremben rajtam kívül. Mondta neki a vizsgáztató, hogy akkor nosza, legyen kedves felállni, ne kelljen már lerángatnom a székről. Lévén, hogy az úriember volt vagy agresszív 60 kiló, én meg 100+, az sem lett volna egy nagy mutatvány, de így azért tényleg könnyebb volt.

Szépen behajtogattam és mondta a vizsgáztató, hogy jó lesz. Ezt persze én nem úgy dekódoltam, hogy akkor megvan a vizsga, abba lehet hagyni, dobjam el szegény gyereket azonnal és fejezzem be az abúzálását, óóó nem... Megfogtam és annak rendje és módja szerint elkezdtem cibálni a meglehetősen nagy szoba túlsó vége irányába. A vizsgáztató ekkor már röhögve szólt rám, hogy "Jó lesz már, engedje el, ne vigye már sehová a kollégát, sikeres a vizsga!".

Megkaptam a kis kártyámat, vagyis minden, de minden együtt volt ahhoz, hogy végre kinyerjem az államból a kis rózsaszín kártyát. Azt hiszed az egyszerű volt? HÁT EGY FÉSZKES FEKETE FERDE FRÁSZT!

De ezt majd a következő bejegyzésben elmesélem.