Lekopogom fán, alulról, de nekem egy jó oktatóm van. A szakmája iránt elhivatott, türelmes, humoros, intelligens ember.

Kilétét nem fedem fel, mint ahogy a szemfülesebbek rájöhettek már arra is, hogy még a gyakorló terepem pontos helyét sem azonosítom, nem véletlenül. Nem szeretnék ugyanis senkinek sem kellemetlenséget okozni. Szerintem az iskola, ahová járok, nagyon jó, az oktatómmal pedig megfogtam az Isten lábát, de nem szeretném, hogy ez esetleg szakmai féltékenység, vagy bármely egyéb elképzelhető, vagy elképzelhetetlen módon akár az iskolának, akár az oktatómnak hátrányt okozzon. Arról nem is beszélve, hogy oktatóm személyiségi jogait is megsérteném azzal, ha az engedélye nélkül közölném a nevét. Ha a kezemben lesz a kis kártya, meg fogom kérdezni, hogy van-e ellenvetésük az ellen, hogy megnevezzem az iskolát és az oktatót, elvégre ez egyfajta pozitív reklám.

Barátaim, akiket kérdezgettem az autós iskola kiválasztásakor rémtörténeteket meséltek. Sokuk esetében ugyanaz a nóta: az oktató türelmetlen, nemtörődöm, bunkó, lehúzós, rosszul magyaráz, unja a banánt, az ő tennivalóit intézték, úgymint hivatal, bevásárlás, randevú (!!!) kiskutya füle… Mondanom sem kell, nem voltam bizakodó.

Ezzel szemben az én oktatóm pontos, jól magyaráz, türelmes és lelkes. Sosem vártam még rá egy percet sem, alaposan felkészít elméletben és gyakorlatban is mindenre. Elmagyarázza az összefüggéseket, az indokokat, hogy miért úgy kell, vagy érdemes csinálni az adott feladatot ahogyan. Mindig kedves, mosolyog, nyitott és egyenes. Nincs mellébeszélés, nincs tanórából lecsípés, semmi simli, időhúzás. Végtelenül elégedett vagyok, mert úgy érzem, személyre szabott, minőségi szolgáltatást kapok a pénzemért cserébe, ami a mai Magyarországon sajnos közel sem magától értetődő.

Azt hiszem, ahhoz, hogy annyira pozitív élményeitek legyenek, mint nekem, nem szabad megalkudni oktató terén. Ha valakivel nincs meg a közös hullámhossz, tovább kell menni. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy kizárólag az oktatónak kell alkalmazkodnia, de mivel itt két ember egy közös célért, a sikeres vizsgáért dolgozik, elengedhetetlen az összhang. Persze, azok a barátaim is megszerezték a jogsit, akiknek nem volt ilyen jó oktatójuk, mert a cél érdekében hajlandóak voltak elviselni a rossz oktatót, de ez az adott személy vérmérsékletétől függ. Egy jogsi ma, vizsgadíjjakkal mindennel együtt cakkumpúder nehezen áll meg kétszázezer forint alatt, ami jó kéthavi minimálbér, vagy egy jobbacska havi fizetés ma kis hazánkban, tehát nem elhanyagolható összeg. Ezért cserébe pedig minőségi szolgáltatás jár és ez vitán felül kell, hogy álljon.

Ehhez a témához szorosan kapcsolódik a korrupció kérdése is. Hallottam a nagy oktató-vizsgabiztos gengszterkedésekről, hogy kenőpénz, vagy pótvizsgadíj és pótóra díj formájában, de beszedik a többlet lóvét, ha a fejed tetejére állsz is és amúgy jobb vagy, mint Schumacher… Hát úgy tűnik, az én oktatóm a kivétel. Mereven és határozottan elutasítja a vizsgabiztos megvesztegetésének gondolatát és sportot űz abból, hogy az ő tanulói annyira jók legyenek, hogy még a kákán is csomót kereső vizsgabiztosok se találjanak rajtuk fogást. Véleménye szerint, aki nem tud vezetni, vagy nem alkalmas az autóvezetésre, az ne vezessen. Ha valaki megérdemli a bukást, az bukjon, tanuljon és ha már tud rendesen vezetni, akkor kapjon jogsit. Hozzáállása végtelenül szimpatikus nekem, mert tanultam eleget ahhoz életemben, hogy tudjam, az igazi tudás hiánya a gyakorlatban megbosszulja magát. A lényeg tehát, hogy megfelelő felkészüléssel igenis balkáni módszerek nélkül is jogsit szerezni és ha az oktatótok mást mond, érdemes lehet váltani.