Mivel aznap a programom igen változatos volt, amihez kétszer kellett átöltöznöm, rengeteg cuccom volt, így verekedtem át magamat a városon. Útközben azon gondolkodtam, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha autóval jönnék… Tudod, ez az a fajta gondolatmenet, mint amikor reggel a szemüveges keresi a szemüveget és arra gondol, mennyivel jobb lenne, ha rajta lenne a szemüvege, vagy amikor keresed a telefonodat és az jut eszedbe, bárcsak nálad lenne a telefonod, mert akkor megcsörgethetnéd. Vagy amikor a szemüveget akarod megcsörgetni.

Irány a vadon! Elindulás, index balra, kifelé a parkolóból. A parkoló kijáratánál emelkedik az út és sorompó van, amit egy kártya odaérintésével lehet nyílásra bírni. Mivel sok mazsola közlekedik keresztül-kasul a parkolón, óhatatlanul előfordul, hogy egymás elé, mögé kerülünk. Elém is bekerült egy kolléga, megközelítettem, amennyire jónak láttam, kuplung ki, fék, üres. Mögöttem lassan közelített egy néni egy Yarisban. Aztán rögtön rájöttem, miért nem jött közelebb mögöttem a hölgy, nyilván már megvoltak a tapasztalatai a fajtánkkal.

Lekopogom fán, alulról, de nekem egy jó oktatóm van. A szakmája iránt elhivatott, türelmes, humoros, intelligens ember.

Kicsit sikerült elkésnem, csináltam egy gyors gépátvételt, persze a rendszámtábla világítást elfelejtettem, nem kértem meg Tanár urat, hogy lépjen a fékre és elfelejtettem a fékpróbát is.

Megérkeztem, csüccs be, ülés, tükör beállít, vezetési karton órakezdésnél aláír, irány a rutin pálya.