Még vizsga előtt vezettem egy reggelt, hogy a lábamban legyen a bugi. Alapvetően mentünk, mentünk, mentünk. Két azonnali bukós hibát csináltam, egy parkolást és egy 30-as táblát nem vettem észre. Utána még mentünk, semmi érdekes nem történt. Majd elérkezett a vizsga reggele.

Ha valaki csak a végeredményért jött, nos: megbuktam. Nincs mit szépíteni. Mindenki másnak pedig álljon itt tanulságul az egy és igaz történetem...

Otthonról egy és negyed óra az út. Másfelet hagytam rá. Természetesen minden jármű ma kapcsolt tetű üzemmódra, kis híján elkéstem. Ezt mondta a tanár, hogy ezt ne, mert akkor felspannolva érkezem és kapkodok és gyorshajtok.

És pontosan ez történt. A vizsga végigment, visszaértünk, azt hittem, sikerült, bár tudtam, hogy követtem el hibákat. Na de ami ezután következett, arra nem számítottam.

Hivatalosan azonnal közölnie kellett volna a vizsgabiztosnak a végeredményt, de nem tette, hanem megkérdezte, hogy én már vezettem autót ugye... mondtam, hogy nem, csak itt, iskolai keretek között. Nem hitte el. Bizonygattam, mondta, hogy pedig olyan beidegződéseim vannak, mint aki évek óta vezet. Itt már gyanakodnom kellett volna. És akkor rákezdte.

- A vizsgának kocsikázásnak kellene lennie, de én folyamatosan közdöttem

- Rángatom a kormányt, túl nagyokat és későn fékezek, fékezéskor azonnal kuplungolok, ahelyett, hogy egy darabig csak fékeznék és ez kellemetlen az utasoknak

- Nem tartottam akadályok kikerülésekor elég oldaltávolságot, amivel veszélybe sodortam magunkat

- Nem engedtem ki egy indexelő buszt

- Hirtelenek a mozdulataim, nem hagyok magamnak elég időt a manőverezésre, vagyis relatív gyorshajtok, rohanok folyton

- A tehetségem, képességem megvan, csak tegyem helyre, hogy óvatosabban és finomabban vezetek.

"Úgyhogy sajnos a vizsga sikertelen."

Hogya đ[[Đä]]&˘\˘˛****" édes anyád, az...

Némileg lehűtve a fejemet, a konklúzió a következő:

Nem fizettünk kenőpénzt, tehát várható volt a bukás, mert ahogy egyszer korábban írtam róla, így jutnak plusz bevételhez.

Amúgy sem voltam jó passzban hozzá, volt egy rossz előérzetem. Nem baj, innentől tudom, mire kell figyelni, de azt eldöntöttem, hogy ha máshogy nem megy, akkor bizony meg fogom venni a vizsgát, ha következőre sem sikerül.

Van, amiben igaza volt.

Jogászként pontosan tudom, hogy úgy kell táncolni, ahogy a hatóság fütyül, tehát ha ez a szívük vágya, hogy úgy vezessek, mint egy nagykövetségi sofőr, akkor úgy fogok. Sétakocsikázunk, finoman, légiesen, észrevétlenül. Utána meg ha a kezemben a papír, akkor az utasaim vagy panaszkodnak, vagy nem, amúgy meg csak a rendőr, a bíró, meg a mindenható ítélkezik majd fölöttem és senki más.

Mivel az oktatóm szabin lesz augusztusban, ezért augusztus végén tudok menni vizsgázni megint, addig még két-három órát kell venni. Ez így egy újabb harmincezres kör és öt hét. Csak remélni tudom, hogy következőre sikerül a vizsga és nem az anyagi része miatt, hanem mert egy gyerekkori álom teljesül azzal, amikor a kezembe fogom a kis rózsaszín kártyát.

Addig is, ahogy Tapsihapsi mondja: "Ez van, srácok!"